2020. szeptember 4.-én átadták a Magyarország és Románia közötti második autópálya-határátkelőt a magyar és a román külügyminiszter, valamint a román szállításügyi miniszter jelenlétében.
A Nagykereki-Bors II. autópálya-határátkelőhely a magyarországi M4-es autópályát köti össze a romániai A3-as autópálya ötkilométeres szakaszával. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette: az új összeköttetés közös siker, jó alap arra, hogy bizalmat és kölcsönös tiszteletet építsen a két ország között. "Erre a bizalomra és kölcsönös tiszteletre alapozva még a nehéz kérdések is megoldhatók és lezárhatók lesznek". Azt is megjegyezte Magyarország földrajzi helyzete meghatározza a szomszédokkal való kölcsönhatásokat is.
Úgy vélte: a szomszédkapcsolatok minősége az összeköttetéseken is múlik. Hozzátette: Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több átkelőhely legyen; a magyar-román határon a mostani a 12. közúti átkelőhely, melynek megnyitása 41-ről 37 kilométerre csökkenti az átkelőhelyek közötti átlagos távolságot. Az új átkelőhelynek köszönhetően gyorsforgalmi kapcsolat jön létre Nagyvárad és Debrecen, sőt, Nagyvárad és Budapest között.
A tárcavezető megemlítette: a Csanádpalota-Nagylak II autópálya-határátkelőhely megnyitása után öt évet kellett várni a második gyorsforgalmi összeköttetésre. Hozzátette: a tervek szerint négy év múlva, 2024-ben megnyithatják a harmadikat is Csenger és Szatmárnémeti között. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy minderre a két ország gazdasági kapcsolatai, valamint a határon túli magyar közösségek miatt is szükség van.
Románia Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere, negyedik exportpiaca és a magyar tőkekihelyezések nyolcadik legfontosabb célországa - tette hozzá. A külgazdasági és külügyminiszter a két ország közötti energetikai összegköttetés fejlesztését is megemlítette. Kijelentette: a következő évben létrejön a modern, megnövelt kapacitású gázvezeték-összeköttetés, és szintén jövőben a magas felszültségű villanyhálózatokat is összekötik.
Ezt követően Nagyváradon az RMDSZ székházban tett látogatása során Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentette, a magyar kormány nagy jelentőséget tulajdonít Hajdú-Bihar és Bihar megyék együttműködésének. „Nem véletlen, hogy mindenképpen szerettük volna az új autópálya-kapcsolatot létrehozni, ugyanis ennek jelentőségét növeli, hogy ezáltal Budapest és Nagyvárad, valamint Debrecen és Nagyvárad között gyorsforgalmi összeköttetés jött létre”. Fontos célkitűzésük a két város között villamos vasút-összeköttetés létrehozása, ennek megvalósíthatósági tanulmányát Debrecenben el is készítették. Készek magyar kormányzati források biztosítására is, Románia kormányának pedig azt fogják ajánlani, hogy az Európai Unió által ajánlott forrásokat is használják fel a beruházáshoz.