Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere 2023. április 4-én látogatást tett Bukarestben, ahol megbeszélést folytatott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel, RMDSZ-elnökkel, Sorin Mihai Grindeanu miniszterelnök-helyettessel, szállításügyi és infrastrukturális miniszterrel és Virgil-Daniel Popescu energiaügyi miniszterrel. Szijjártó Péter miniszter értékelése szerint az RMDSZ kormányzati szerepvállalása számos területen hozzájárult a magyar–román együttműködés fejlesztéséhez. Örömét fejezte ki, hogy a román vezetés képviselői kifejezetten pozitívan, megbecsüléssel beszélnek a pártról és politikusairól. Mi az itt élő magyar nemzeti közösségre erőforrásként, hídként tekintünk, amely Magyarország és Románia együttműködésének fejlesztésében folyamatosan segítségünkre van – fogalmazott. Hozzátette, hogy Romániában a sport, a környezetvédelem és az európai uniós fejlesztések terén jelentős előrelépések történtek, amiben a magyar miniszterek komoly szerepet játszottak. A miniszter kiemelt stratégiai érdeknek nevezte a kétoldalú együttműködés folyamatos fejlesztését, kiemelve, hogy a két szomszédos országot az egymilliós romániai magyar kisebbség mellett mára az energiabiztonsági és gazdasági kapcsolatok is szorosan összekötik. Rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 12 milliárd eurót, s ezzel hatalmas rekordot döntött, és mára Románia lett Magyarország harmadik legfőbb exportpiaca. Hangsúlyozta: az együttműködés fejlesztése elképzelhetetlen anélkül, hogy a két ország közötti fizikai összeköttetéseket ne fejlesztenénk. A határ akkor válik a javunkra, hogyha összeköt, és nem elválaszt minket – mondta. A korábbi célkitűzéseik alapján ötévente újabb gyorsforgalmi útkapcsolatot adnak át a két ország között. Ez sikerült 2015-ben és 2020-ban is. Illetve előkészítés alatt van a 2025-ös siker is, amikorra összeköttetés létesül a magyarországi M3-as autópálya és a Szatmárnémeti körüli gyorsforgalmi úthálózat között. Sorin Mihai Grindeanu szállításügyi és infrastrukturális miniszterrel Szijjártó Péter miniszter megállapodást írt alá arról, hogy a két ország között 2030-ra Méhkeréknél újabb, sorrendben a negyedik közúti gyorsforgalmi összeköttetést hozzák létre. Magyarországon a Budapest és Békéscsaba közötti gyorsforgalmi utat el fogják vinni a határig, és akkor meglesz a lehetőség arra, hogy az Nagyszalontától délre becsatlakozzon a romániai gyorsforgalmi úthálózatába. Virgil-Daniel Popescu román energiaügyi miniszterrel folytatott megbeszélései után Szijjártó Péter miniszter elmondta: Románia a jövőben nemcsak tranzitútvonalként, hanem származási országként is szóba jöhet a magyar földgázellátást illetően, Magyarország érdekelt abban, hogy mielőbb döntés szülessen a fekete-tengeri mezők kitermeléséről. Hangsúlyozta, hogy a magyar földgázellátás biztosításához az elkövetkező időszakban jó együttműködésre lesz szükség a két ország között, ami szerencsére jelenleg is adott. Egyrészt az azerbajdzsáni források bevonásához tranzitországként lesz szükség Romániára. A tervezett évi kétmilliárd köbméternyi földgáz importjához az alap adott, ugyanis a magyar-román összeköttetés kapacitását 2,5 milliárd köbméterre bővítették. Másrészt Bukarest döntést hozott a jövőbeni fekete-tengeri kitermelési helyszínek elosztóközpontjukkal való összekötéséről, ahonnan pedig már van vezeték Magyarország irányába.